A gyermekvédelem mint politikai pozíció
Az idei évnek a gyermekvédelemről kellett volna szólnia. Elvileg. Bár az év elején minden magát jóízlésűnek tartó honpolgár kifejtette, hogy de „a gyerekek”, mégis maga az ellátórendszer érintetlen maradt. Tudom, bizsergetően unalmas szó az, hogy ellátórendszer, de sajnos a gyermekvédelem ilyen átláthatatlan és bürokratikus. Kevés benne az egyszerű helyzet, és sokszor az egész rendszerrel évtizedek óta foglalkozó szakemberek is egymással ellentétes állításokat fogalmaznak meg. Az egész bonyolult.
Én az év elején, amikor a gyermekvédelem, mint politikai ügy elindult, ambivalens voltam. Már évek óta foglalkoztam szociálpolitikával, és vártam, hogy végre egyszer beszéljünk a szociális szektorról. Bár fájt a lelkem azért, mert megint nem jutott valódi figyelem a szociális szektor legtöbb embert érintő részére, az idősgondozásra. De mégis örültem, hogy az ellátórendszernek legalább egy részére majd most nagyobb médiafigyelem hárul. Mert, bár nem értek egyet azzal az gondolattal (függetlenül attól, hogy a liberális vagy a konzervatív értelmiség mondja), hogy a gyermekvédelem fontosabb, mint az idősgondozás, de realistának kellett lenni, és örülni annak, ami adatott.
De az év végére kiderült, hogy a realizmusom is túlzó optimizmus volt, mert sok mindenről volt szó idén, a gyermekvédelemi rendszerről nem. Még vita se alakult ki a helyes lépéseket illetően, miközben nyilván mindenki azt szeretné, hogy a gyermekvédelem rendszerébe belekerült gyermekeknek jó legyen. A fideszesek is és az ellenzékiek is. Ahhoz, hogy legalább a vitáig eljussunk, először tisztázni kellene az alapvető kérdéseket és tényeket. És bár nem vagyok a téma szakértője, az elmúlt időszakban elég sok szereplővel beszélgettem, és az általuk mondottak alapján a következő szempontokat lenne érdemes felvetni:
1. Ameddig a dolgozók bérét nem rendezzük, minden változtatás felesleges
Kezdjünk egy valódi történettel: boldogság a gyermekotthonban, az egyik utógondozás előtti fiatal állást szerzett, a CBA-ban fog kezdeni. A keresete 400 ezer forint bruttó, amely magasabb, mint egy kezdő nevelő bére. Ameddig ez így van, ameddig a magyar nemzetgazdaság legrosszabbul fizetett dolgozói a gyermekvédelmi dolgozók, addig nem lesz valódi változás. Ameddig ilyenek a bérek, nem lesz elég dolgozó. Ameddig ilyenek a bérek, a dolgozóktól nem lehet többet elvárni. Ameddig ilyenek a bérek, hiába rúgják ki azt, aki nem végzi jól a munkáját, mert nem fog senki a helyére jönni. Ha valaki megnézi az álláskereső portálokat, azt láthatja, hogy a szociális szektorban számos üres álláshely van. Van olyan munkáltató, akinek már az is elég, ha valaki elkezdte a szakirányú iskolát, mert olyan kevesen hajlandóak ezt a foglalkozást választani. Vajon normálisnak tekinthető az, hogy a szociális szektorban dolgozók lassan maguk is szociálisan rászorulóknak számítanak? Ha nem tesszük vonzóvá a fiatalok számára a szociális foglalkozásokat, félő, hogy a szektor még a mostaninál is sokkal komolyabb létszámhiánnyal fog küzdeni a közeljövőben.
2. Milyen eszközei vannak a gyermekvédelemnek? Vajon tud valódi segítséget nyújtani a rendszer?
Számos ombudsmani jelentés szól a gyermekvédelmi intézmények leromlott állapotáról, tárgyi eszközök hiányról, létszámhiányról. Tény, hogy ma nem lehet a nagy intézményeket megszüntetni a dolgozók bérfejlesztése nélkül, hiszen nem lesz ember, aki a kisebb létszámú helyeken dolgozna. De a bérrendezés után ki kell nyitni azt a vitát, hogy megmaradjanak-e a nagy budai gyermekotthonok vagy építsünk inkább újonnan felszerelt otthonokat, amelyek valamennyire reflektálnak a mai igényekre.
3. Beszélni kell arról is, miért van a rendszerben sok olyan gyermek, aki nem örökbeadható
Mit jelent a valós kapcsolattartás gyermek és szülő között? Ezt jobban korlátozni kell? Ha valaki már egy gyermeket éveken át a rendszerben hagyott, ugyanazt az elbírálást kapja a második gyermeknél is? Minden esetben helyes az, hogy a testvérek szétválaszthatatlanok? A nevelőszülői elhelyezés minden esetben jobb?
Ezek azok a kérdések, amikről beszélni kell. Lehet, hogy sok Magyarországon a kiemelés, de az is igaz, hogy egyre több olyan család van, ahol a szerhasználat vagy az életkörülmények miatt sorozatban kerülnek ki gyermekek, akik a gyermekvédelmi rendszerbe kerülnek. Miért nem tesszük föl azt a kérdést, hogy a gyermekvédelembe bekerülő gyermekek hány szülőtől kerülnek be? Mennyi a gyermekek és a szülők száma? Vajon lehet e hathatós segítséget nyújtani azoknak a szülőknek, akiknek kilátástalan a helyzetük? Van erre megfelelően képzett és megfelelő létszámú szakember?
4. Az örökebfogadásokat meg kell könnyíteni és szélesebb körben kell elérhetővé tenni
Ha volt az Orbán-kormánynak bűne, az az egyedülállók örökbefogadásának tiltása. Ez nem egy buzi specifikus kérdés, mielőtt bárki azt látná bele. Mert persze homofób is ez a törvény, de ennél még súlyosabb baj van vele: szerető szülőktől szakít el gyermekeket. Miért rosszabb egy egyedülálló szülő? Hiszen ma Magyarországon számos csonka család van, sok olyan gyermek, aki az úgynevezett egyszülős családban nevelkedik. Miért vannak az államnak előítéletei az egyedülálló örökbefogadókkal szemben? Nem szabad megvárni, ameddig egy gyerek sokáig a rendszerben marad. Hiszen tudjuk, hogy Magyarországon az öt évesnél idősebb gyermekeket nagyon nehéz örökbe adni.
5. Mi az oka annak, hogy ennyire kevés a nevelőszülő? És mi a megoldás erre a problémára?
Hány gyermek legyen egy nevelőszülőnél? Tovább differenciáljuk a nevelőszülőknek járó díjazást kisgyermekek esetén? Bár 3 éves kor alatt különleges nevelési igényűnek számít és többet is kapnak a nevelőszülők, ez nem elegendő. Meg kell emelni a nevelőszülőknek járó járandóságot és inflációkövetővé kell tenni. Egyre több gyermeket hagynak a szülők a kórházakban, mert nem tudják, vagy nem akarják őket haza vinni. Sürgősen megoldást kell találni erre a problémára, mert ha nincs elég nevelőszülő és az intézmények is túlzsúfoltak és munkaerőhiánnyal küzdenek, akkor ez a probléma tovább eszkalálódik.
Összeségében a rendszer maga sok kérdést vett föl. Nem segít rajta a szépelgés, a posztolás. Nem csak az államnak van felelőssége, és nem igaz, hogy mindenféle szigor felesleges. De ameddig nem raknak pénzt a rendszerbe - nem csak a gyermekvédelembe, hanem az egész szociális szektorba - minden további aggodalom felesleges. És ez a pénz először nem az épületekbe kell, nem a normatíva támogatást kell emelni, hanem a dolgozók bérét. Ez a rendszer problémáinak az alfája és az ómegája. E nélkül semmit sem lehet megoldani.